Augusztus 20-án több világi, illetve egyházi ünnepet is tartanak szerte a világban, ahol magyarok élnek. E napon az államalapítást (1000), az államalapító Szent István szentté avatása (1083) mellett az aratás végét, az új kenyérről is megemlékezünk. Korábban, a rendszerváltást megelőző időszakban egészen 1950-ig a Magyar Népköztársaság alkotmányának hivatalos állami ünnepe volt. Az új búzából Szent…
A magasabb társadalmi osztályok tagjai körül mindig is mások végezték a hétköznapi élet teendőit. A történelem számára láthatatlan személyzet élete mindig is rejtélyes volt. A 21. századi interaktív technika segítségével betekintést nyerhetünk az úri ház személyzetének mindennapjaiba az Almásy-kastély állandó kiállításának köszönhetően. Az Almásy-kastély termei, az érintőképernyős táblák a látogatók számára teljes képet ad arról,…
Háztartási szinten a környezettudatos szemléletmód betartásával tehetünk legtöbbet a Föld védelméért, melynek egyik ága a keletkező hulladék szelektált gyűjtése.Városunkban a szelektív hulladékgyűjtés jelenleg különböző színű egyszer használatos zsákokkal valósul meg (zöld-zöldhulladék, sárga-műanyag, fém).Hamarosan Ceglédre is érkezik a sárga zsákot felváltó sárga kuka, mely csökkenti a zsák előállításával és használatával járó környezetterhelést, felesleges hulladékképződést. Továbbá megoldódottá…
Már nem csak a vonatok esetében van lehetőség mobilon keresztül jegyet vásárolni, hanem a Volánbusz helyi, helyközi járataira is. Használata egyszerű és gyors, valamint kedvezőbb is, hiszen a társaság 5% kedvezményt ad az alkalmazásban megváltott teljes árú, 50%-os és 90%-os helyközi (távolsági) menetjegyek, valamint a menetjegyekhez megvásárolt kiegészítő jegyek esetében.A „virtuális” jegyet az utazás…
A városi galambok kártevők és kellemetlenséget okoznak, de pontosan mik a problémák? Ellentétben a házi galambokkal, amelyeket kedvtelésből tartanak, a vadgalambok a városi és vidéki területeken élnek. A közhiedelem szerint betegségeket hordoznak, szennyezik az utcákat és az épületeket. Akadályozzák a járókelőket, és esztétikailag is romboló képet kölcsönöznek a járdákon elterülő, kellemetlen szagokat eredményező galambürülékek. Miként…
A Gerje-patak teljes hossza 48,5 km, vízgyűjtő területe 380,4 km2. Vízjárása az enyhe domborzat, a kis vízgyűjtő terület, valamint a szabályozottsága miatt teljesen kiegyenlített. A sík táj igen változatos. Erdős, ligetes gyepes területek kísérik a medret. A meder hol mélyebb, hol sekélyebb, itt-ott a meder hiánya miatt víz borítja a mezőt, néhol mocsaras területek alakultak…
A nyári kikapcsolódás során egyre több ember hajlandó arra, hogy letegye az autót és utazása során valamilyen tömegközlekedési eszközt vegyen igénybe. Sokan ilyenkor szembesülnek a pályaudvarokon, buszállomásokon lévő sorokkal, amik a pénztár előtt találhatók. Ennek elkerüléséhez a MÁV már 2018 óta elérhetővé tette a mobilon keresztüli jegyvásárlást, mellyel azonnal elfelejtődik a hosszú sorban állás. Az…
Pécsett járva a szomszédos Siklóson nem csak a várat, de Máriagyűd kegytemplomát is meg kell nézni. A bazilika rejti az első képen látható kegyszobrot és sok-sok, a mai ember számára is könnyen érthető freskót. Utóbbiakon Boldog Apor Vilmos és Mindszenty József is feltűnik. A varázslatos hegyekkel ölelt templomban teljes búcsú is nyerhető. Feltételek a képek…
Az ivóvíz az egészségi állapotot meghatározó tényező. Emellett, az ólom az egyik legfontosabb elem az ivóvíz minőségének értékelésében.Az ivóvíz ólomtartalmának fő forrása az ólomcső, és ezek beépítése a vízhálózatba, mely az 1940-es évek előtt gyakori volt. A kioldódás mértékét a vízminőség is befolyásolja, ami növelheti az említett elem kioldódását (pl.: pH, vízkeménység, hőmérséklet, szabad klór…
Az emberek vannak olyan intelligensek, hogy ugyanazt az életformát többször feltalálják más korokban.Josephus Flavius zsidó történész tudósított arról, hogy a zsidóknál volt három vallási közösség, amelyeket filozófiai iskoláknak hívott: szadduceusok, farizeusok, esszénusok. Az esszénus nevezetű érdekes csoport tagjai hittek az eleve elrendelésben, (nem kálvinisták, hanem esszénusok) szegénységben, és vagyonközösségben éltek. Abban hittek, hogy a nők…
A képzelet és a kreativitás összetartozik. Minden ember kötelessége a kreativitás, az értelmes cselekvés. A hit adja az akaratot, az erőt az erkölcshöz. Karácsony Sándor szerint a hit erőt és energiatöbbletet szabadít fel. Az erkölcs a becsületes kreativitást segíti. Az erkölcsi siker a társadalom szolidaritásában ismerhető fel. Az empátiának nem a személyiségzavarhoz, hanem a képzelőerőhöz…
A község Erdélyben, Fehér megyében található Budapesttől 450 kilométerre. A döntő többségben magyarok lakta település különleges kirándulóhely minden korosztály számára. Az egykori bányásztelepülést már az 1700-as években Erdély vaskohászati központjaként tartották számon, mely iparág a környező vasércforrásból gazdálkodott.A település jelenlegi arculatát annak köszönheti, hogy az 1870-es tűzvész után szinte valamennyi épületet újra kellett építeni. A…